Az első gondolatom, amikor felébredtem reggel: Viszlát, Anglia!
Na igen. Még kicsi koromban költöztünk Magyarországról Angliába, azon belül Brighton-ba. Én és a nővérem eleinte tiltakozni akartunk-de mit ér egy hatéves, és egy négyéves szava? A szüleink már döntöttek.
Magyarországról nem sok maradt meg.Sőt, őszintén be kell valljam, hogy semmi nem maradt meg.
Vérbeli angolnak éreztem magamat, noha tudtam, hogy magyar vagyok, a nevem is erről árulkodik. Angolosítva Ella Balogh a nevem, azonban magyarra fordítva Balogh Daniella vagyok. A nővérem a magyar nevét abszolút nem használja. Ő úgy érzi, teljesen angol, semmi nem köti őt szülőhelyünkhöz. Így Adele Balogh a neve.(amúgy Balogh Adél a neve).
Kommunikálni egymás közt javarészt magyarul szoktunk, de társaságban természetesen angolul beszélünk.
-Ellácska!Reggeli!-kiáltott fel anyu a földszintről.
Fejemre húztam a takarót. Semmi kedvem nem volt felkelni, de megcsapott a reggeli illata. Na ja.Palacsinta. Ez kicsábított a szobából. Útközben bekopogtam Adele szobájába, és lebattyogtam a konyhába. Az eső szokás szerint esett, így nem mondhattam, hogy " a ház ragyogott, mivel sütött a nap".
Adele fél óra múlva jött le, haja kócos, arca nyúzott.
-Gyerekek, összecsomagoltatok? Délután indul a gépünk!-kérdezte anyu, úgy századszorra.
-Of course, mom!-kántáltuk egyszerre a nővéremmel.
Kaja után felöltöztem, és kimentem a zuhogó esőbe, a ház elé. A telefonomat a kezemben szorongattam. Felhívtam az osztálytársaimat, hogy van-e kedvük valamit csinálni így utolsó nap. Persze hogy volt kedvük. Elmentünk moziba, aztán Burger King-ezni.
Hamar eljött az, hogy indulnunk kelljen. A gépre a laptopomat vittem magammal, meg a telefonom, stb. Vagyis ami kell. Apu már intézett is házat, így egyből ki is pakolhatok.
Egy hosszú repülőút után indulhattunk is az új házba. A ház kívülről remekül nézett ki.Emeletes volt, fehér, meg minden. Befelé menet körbecsodálkoztam azon, hogy milyen tiszta itt minden.Még.Haha. Felrohantam a lépcsőn, benéztem minden szobába. Hamar megtaláltam azt, amelyiket sajátomnak akartam. Saját fürdőszoba, erkéllyel, ami a medencére néz. Ja, hogy medence?
Igazából a rendezkedéssel elment az egész nap. A bútorszállítók meghozták a bútorokat, így az új, berendezett szobámban alhattam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése